Tudtad-e?

Földünk az utóbbi kétszáz évben kezdett „zsugorodni”. Kezdetben a közlekedés felgyorsulása, a tömegközlekedés beindulása tágította ki az emberek életterét, majd az információs eszközök – a távíró, a telefon, a rádió, a televízió, az Internet – elterjedése hozta közelebb egymáshoz a világon élőket. Közben az egészségügy fejlődésével, a városiasodással párhuzamosan mind többen és többen népesítettük be bolygónkat. Az 1800-as évek elején még egymilliárdan sem voltunk, amely szám mára meghaladta a hatmilliárdot. A becslések szerint Földünkön minden nap kb. 237 ezer ember születik, s mintegy 140 ezer hal meg, tehát naponta majdnem egy nagyobb Magyarországnyi város lakosságával növekszik népességünk.[1] Hatalmas metropoliszok jöttek létre, az emberek a megélhetés reményében, elhagyták a falvaikat. A tudósok szerint 2020-ra a fejlődó országok lakosságának fele városlakó lesz. Új problémák kerültek elő, a környezetszennyezés, a munkanélküliség, az elgyökértelenedés, a magány, a nagyvárosi nyomor, a stressz.

A gazdaság[2] és a kultúra globalizációja alapjaiban ingatta meg a tradiciókat. Az értékek keveredésével eltűnőben vannak a hagyományok, egyre életszerűbbé válik Herbert Marcuse víziója az „egydimenziós emberről”. Az „egydimenziós ember” mindenütt hasonlóan gondolkodik, fogyasztója és nem megteremtője az értékeknek. Bárhol él a földön ugyanazt eszi, ugyanazt a filmet nézi, ugyanolyan autóval közlekedik, ugyanazok a célok éltetik, ugyanúgy tölti el szabadidejét.

A globalizáció további lényeges jellemzője az életritmus rohamos felgyorsulása, amit mindannyian saját életünkön tapasztalunk.

A fenti folyamatok nagyban átalakították az emberek gondolkodását, kultúráját, értékrendszerét, kapcsolatait. Ez a változás sokkal jelentősebb, mint amit eddig valaha megélt, vagy átélt az emberiség a világtörténelem során.

Akár elfogadjuk, akár nem, a globalizáció hatással van a keresztények gondolkodására, életmódjára is. Lehet a folyamatot kritizálni, de megállítani lehetetlen feladat.

A XXI. század keresztényeinek fel kell ismerni azokat az új kihívásokat, amik ebben a megváltozott világban adódtak számukra, alkalmazkodni kell az új környezethez. Reagálnunk, válaszolnunk kell erre a folyamatra, meg kell találnunk az utat a mai kor emberéhez, mivel ez a küldetésünk. Ehhez azonban előszőr is meg kell értenünk ezt a változó világot. Nem menekülhetünk el a globalizáció elől templomaink, imaházaink falai közé. Meggyőződésem, hogy a kereszténység európai válságának egyik oka épp az egyházak, felekezetek, és gyülekezetek világhoz való viszonyulásában keresendő. Pál apostol azt mondta: „mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1.Kor.9.22) Egy globalizált embernek globalizált emberré kell válni, úgy hogy közben nem veszítjük el meggyőződésünket, üzenetünket, hitünket.

Lehetséges, sőt biztosra veszem, hogy ez a folyamat érinteni fogja egész eddigi gyakorlatunkat, átalakítja tradícióinkat, liturgiánkat, amit veszíthetünk csupán idejétmúlt tradícióinkat. Michael Quoist híres teológus mondta: „Nem arról van szó, hogy vitatnunk kellene a tegnapi emberek keresztény életének értékét. Az a mód, ahogyan megélték Krisztust, jel volt kortársaiknak, de nem mindig a mai embereknek. Sőt vannak magatartások, vannak eljárások, melyeket ha régi formájukban tartunk meg, inkább elriasztók.”

Sokan idegenkednek a változástól, de ha gyülekezeteink, s benne mi magunk nem leszünk képesek felismerni mi az Isten akarata ebben az új világban, akkor elveszítjük küldetésünk értelmét, üzenetünk hatástalan marad környezetünkre. Nem is szólva arról, hogy a világ kultúrájának és a gyülekezet kultúrájának mind nagyobb szétvállásával a hívők egyre idegenebbül mozognak környezetükben, vagy kettős életet kényszerülnek élni, amely folyamtos belső feszültségeket eredményez.

A globalizáció nemcsak új kihívást hozott számunkra, hanem új lehetőségeket is. Az evangélium hírdetésének új eszközei révén akár emberek millióihoz is eljuthat egyszerre Jézus Krisztus üzente. Úgy érzem a jövőben ezeket az eszközöket is jobban ki kell használnunk.



Ha érdekel:



Egy ENSZ-szakértők által készített előrejelzés szerint az emberiség lélekszáma a XXI. századra 10,5 milliárd körül állandósul. A népességkutatással foglalkozó egyéb szervezetek szerint azonban ez a szám minimumértéknek tekinthető. Ezen túlmenően helyi eltérések is tapasztalhatók: míg pl. a fejlett országok népessége jóval e dátum előtt eléri maximumát, a harmadik világ országaié még jelentősen növekedni fog, hogy a jelenlegi érték 2,5-szereséig emelkedjen.

A XXI. század végére tehát a világ népességének közel 90%-a a harmadik világ országaiban fog élni. A legszélsőségesebb eset Afrikáé, amelynek lakossága eddig az időpontig megötszöröződik, és meghaladja a 2,5 milliárd főt (az 1950-es években ennyi volt a világ összlakossága.)

Ezek az előrejelzések riasztóak, különösen az afrikai talaj gyengeségének és számos övezet már ma is katasztrofális élelmezési helyzetének ismeretében. Ami Indiát illeti, az ottani lélekszám 1,5 milliárd fölé fog emelkedni, azaz eléri az emberiség egészének XX. század eleji létszámát.

Mindezek csupán átlagos előrejelzések, hiszen egy magasabb értékekkel számoló feltevés szerint (amely úgy véli, hogy az újratermelődés nettó mutatója csak később éri el az 1-es értéket) az emberiség összlétszáma előreláthatólag a 14 milliárdot is meghaladó érték körül állandósul majd.

Különösen furcsának hathat, hogy hazánkban nem természetes szaporulatról, hanem természetes fogyásról kell beszélnünk. A 80-as évek eleje óta Magyarország népessége kb. 300 ezer fővel csökkent




[1] Néhány meglepő adat: ha a világ népességét - a ma jellemző etnikai, társadalmi és gazdasági viszonyok megtartásával - 100 főre csökkentenénk, akkor 52 nő és 48 férfi lenne közöttük; hatan uralnák a világ javainak 59%-át; 80 fő nem megfelelő körülmények között lakna; 70 közülük nem tudna olvasni; 50 százalékuk alultáplált lenne; mindössze egy fő részesülne egyetemi képzésben, s egy főnek lenne számítógépe.

[2]A gazdasági globalizáció a világon korábban is meglévő nagyfokú egyenlőtlenségeket tovább növelte. 1960-ban a világ népességének leggazdagabb egyötöde 30-szor volt gazdagabb, mint a legszegényebb ötödrész. 1998-ban az Egyesült Nemzetek adatai szerint ez az arány már 78-szoros volt. A Forbes magazin szerinti leggazdagabb 200 ember vagyona meghaladja a világ lakossága 41%-ának (2,4 milliárd ember) egyévi jövedelmét. A globalizáció negatív hatásai azonban nemcsak a fejlődő országokat, hanem a fejlett országok széles társadalmi rétegeit is érintik. A 70-es évek közepe óta az Egyesült Államok lakossága 60%-ának nem nőtt a reáljövedelme, annak ellenére, hogy az évente ledolgozott munkaórák 160 órával (egy teljes hónappal) növekedtek. Nyolc amerikai közül egy – tehát mintegy 30-33 millió ember – a szegénységküszöb alatt él és 45 milliónak nincs egészségbiztosítása. A minimális bérek reálértéke 22%-kal alacsonyabb, mint 1968-ban.



Globalizáció címszó a Magyar Virtuális Enciklopédiában

Könyvajánló: A globalizáció kegyetlen meséi

Kiss Endre globalizációról szóló írásai

Globalizáció és a nyelvek (MTA akadémiai filozófiai nyitott egyetem)